TÁBORUNK VERŐCÉN 2022.
- Részletek
„Egész évben olvasgatjuk a kiírást templomunk oltára felett:
"Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket"
Ha szeretettel fogunk egymás felé fordulni, Jézus köztünk lesz. Sokan leszünk, sokfélék, nem lesz könnyű alkalmazkodni egymáshoz. Ez csak Jézusban sikerülhet, aki velünk lesz az Oltáriszentségben.
Ha így leszünk együtt, megtapasztalhatjuk azt, amit a János levél tanít nekünk:
Ha szeretjük egymást, Isten bennünk lakik, és szeretete tökéletes bennünk."
Jézusnak ezt a felhívását vitték magunkkal a szívükben az idei plébániai tábor résztvevői.
Sokan sokféle programmal készültek a táborban. Közülük szinte senki sem "profi" szervező, de mindenki nagy szeretettel készült. A lelki programok, az imádságok és a beszélgetések mellett a mozgásra és szórakozásra is maradt idő: röplabda, ping-pong. foci és kosárlabda színesítették a napokat.
Részt lehetett venni teremtésvédelmi előadáson, agyagozáson és tájfutáson.
A közösség számára igazi feltöltődés és összetartó erő a tábor, amely ebben az évben is megrendezésre került Verőce Csattogó-völgyben. A 177 résztvevő között családok és egyedülállók egyaránt részt vettek.
Nyári plébániai táborunk megvalósításához plébániánk vissza nem térítendő támogatást nyert Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatától.
A „Napközis és ottalvós tábori pályázat” kategóriában kapott 140 000.-Ft a tábor szállásköltségét csökkentette ebben az évben is.
Kertet szépítettünk
- Részletek
Szombaton maroknyi kertszépítő csapatunk kiemelkedő teljesítményt nyújtott a plébániaudvaron.
Ami elvégeztünk:
- autóbejárat (híd) vízelvezető csatorna tisztítása, ároktisztítás
- sövénynyírás
- fűnyírás
- a "focipálya" (majdnem) közepéről egy fa áthelyezése, egy mogyoróbokor és egy szilvafa kivágása
- a kerítés-frontok megtisztítása
A templomudvart teljes egészében a Szent Bernát ház ideiglenes lakói tették rendbe (falak és fák komplett borostyán-talanítása és fűnyírás), amit nagyon köszönünk nekik!
Többi fotónk pedig szintén szombaton készült, a cserkészek dicsőséges szemétszedését örökíti meg. Ezért is hála a kis szorgos kezeknek!
Kristofics Karcsi
Kórusos mise
- Részletek
Júniusban újra kórusos szentmisék lesznek, amikre szeretettel hívogatunk mindenkit énekelni☺️!
Június 19-én, Úrnapján és június 24-én, pénteken, a templombúcsú szentmiséjén is szolgál a nagykórus. Gyertek minél többen!
Próbák:
Május 7, szombat este
Május 28, szombat este
Május 29, vasárnap reggel
Reméljük, hogy ismét sokan leszünk:)!
Dani, Bori
Gyászhír
- Részletek
Marczis Ferenc atya életének 87., papságának 62. évében április 25-én hajnalban az örökkévalóságba költözött. Ferenc atya 1990 és 1995 között szolgált templomunkban, derűs nyugalmával sokunknak jelentett biztos pontot templomunkban.
Februárban néhányan a közösségből meglátogatták őt, örült neki, külön kiemelte, hogy sok szertettel gondol a barossiakra. Túl a covidon, a humorát megtartotta, naprakész volt a mindennapok eseményeiben. Céljai közül kiemelte, hogy, az áprilist mindenképpen meg szeretné érni!
Nyugodjon békében!
Húzd meg jobban, menjen a munka... - 2022 tavasz
- Részletek
Kedves Barossiak!
Sok szeretettel hívok minden segítő kezet (és a hozzájuk tartozó egyéb testrészeket is!) most szombaton, április 30-án reggel 8h-tól (kb. délig) plébánia- és templom-kerti munkálatokra. Jó hír, hogy előreláthatólag egy kellemes, esőmentes tavaszi délelőttnek nézünk elébe!
Jézus Szíve hírlevél 2022. húsvét
- Részletek
Közösségünk hírlevelében évente két alkalommal igyekszünk csokorba gyűjteni az elmúlt időszak legfontosabb híreit, megosztani az ünnephez kapcsolódó gondolatokat, alkotásokat.
Idén a hírelvél nyomtatott formában nem jelenik meg, viszont a honlapról letölthető.
A tartalom kialakításában közösségünkből bárki segítségét, észrevételét, ötletét szívesen várjuk a következő címre: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Egyházközségi hírlevelünk legújabb száma innen tölthető le: