ADVENTI LELKI NAP
- Részletek
Világméretű szentségimádás Krisztus Király ünnepe előestéjén
- Részletek
Bár véget ért az Eucharisztikus Kongresszus, Jézus, ígéretéhez híven, köztünk maradt.
Ő "Úr s Király a föld felett"
Ezért, hálát adva a Kongresszus ajándékaiért, Őt imádjuk az Oltáriszentségben, de hozzá imádkozunk otthonunk csendjében is. Tegyük ezt most kilencedik alkalommal ismét közösen egy óra szentségimádásban, vagy otthon végzett imával november 20-án, Krisztus Király ünnepének előestéjén a világ ezernyi pontján.
Barossi angyal
- Részletek
Készíts ajándékcsomagot rászoruló gyermekeknek!
Kedves Közösség!
Idén a sok más karitatív lehetőség mellett, saját szervezésű akciót is szervezünk. Légy idén te a kisangyal rászoruló gyermekeknek! Az ajándékokat a Szent Ferenc Kisnővérein keresztül az arlói, helyi rászoruló – főleg roma – gyermekeknek adjuk!
Ha te is csatlakoznál, írj a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre! A jelentkezésed után megküldjük majd neked a kisorsolt személy nevét, akinek készíthetsz egy szép karácsonyi ajándékcsomagot!
A válaszlevélben benne lesz, hogy hány éves, milyen fajta ajándékokkal készülj!
Az egész család is bekapcsolódhat a csomagolásba, karácsonyi lap készítésbe, vásárlásba, de akár egyedül is jelentkezhetsz örömszerző angyalkának!
Novemberi értesítő
- Részletek
GONDOLATOK
November az év tizenegyedik hónapja a Gergely-naptárban, és 30 napos. Neve a latin novem szóból származik melynek jelentése kilenc, mivel eredetileg az év kilencedik hónapja volt a római naptárban, mielőtt a január és február hónapokat hozzáadták az évhez. A 18. századi nyelvújítók a novembernek a gémberes szót javasolták. A népi kalendárium Szent András havának nevezi.
Ebben a hónapban indítjuk útjára havi értesítőnket, természetesen azzal a reménnyel, hogy ezáltal sikerül megszólítani és meghívni a kedvese olvasót, liturgikus és közösségi programjainkra. A keresztény ember az Egyházzal együtt él, figyelemmel kiséri eseményeit, hiszen azok Krisztussal vannak kapcsolatban, akit szeret. Követni és azonosulni akar vele, hogy megélje az evangéliumi csodákat és üdvözüljön, ebben akar segíteni nekünk ez kis értesítő. Használjuk bátran!
TeSzedd 2021 ősz
- Részletek
A Teremtésvédelmi Kör szervezésében október 24-én csatlakozott a mi plébániánk is az országos Te Szedd! akcióhoz, és a 9 órai mise után csapatokra osztva megtisztítottuk a Dózsa György út két oldalát egészen az I. utcától a Highland Golf Clubig. Nagyon sok üres üvegtől, fém sörös- és energiaitaldoboztól, cigicsikktől, chips-es zacskótól és csokoládépapírtól tisztítottuk meg a környéket, de találtunk eldobott seprűt, cipőtalpakat és egyéb meglepő hulladékokat is.
Mivel az akciót regisztráltuk a központi Te Szedd! honlapra, mások is láthatták a programunkat, és így tájékozódva a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Magyary Zoltán Szakkollégiumának lelekes kis csapata is csatlakozott hozzánk. Ők a golfklub és a Balatoni út közötti részét tisztították meg.
Az eseményről készült fotókat megtaláljátok a Galériában:
Zarándoklat-Mátraverebély Szentkút
- Részletek
Október 30-án szombaton zarándoklatot szervezünk, Mátraverebély-Szentkútra (max, 48 fő).
Jelentkezni 5000 forint befizetésével a sekrestyében lehet. Részletes program:
8:00 óra Indulás Baross Gábor-telepi Jézus Szíve Templom elől
(1224 Budapest Dózsa György út 80.)
10:00 óra Kb. Érkezés Gyöngyöspata Kisboldogasszony templomhoz
Templom ismertető
11:00 óra Szentmise
12:00 óra Indulás Gyöngyöspatáról Mátraverebély-Szentkútra
12:45 óra Érkezés Mátraverebély-Szentkútra
13:00 óra Zarándokebéd
Szabadidő, közös imádság,
15:00 óra Indulás Budapestre
17:00 óra Kb. Érkezés Baross Gábor-telepi Jézus Szíve Templom